Kevés gyártónak adatik meg a lehetőség, hogy a kihívásokkal teli nemzetközi piacon, hosszú éveken keresztül meghatározó szerepet töltsön be. A sikert és elismerést persze soha nem adják ingyen. Ennek érdekében már a kezdetektől fogva tudatos és innovatív fejlesztésekkel igyekeztünk szakmai kompetenciánkat bizonyítani.
De mi is áll valójában az 1911-ben, Stuttgartban alapított HANSA cég mögött?
Kevesen tudják, de Európában, a 60-as évek elején cégünk volt az első, aki egykaros csaptelepet kezdett el gyártani. Alapelveiben új megoldást vezettünk be 1971-ben a zuhanytermosztátok területén, így a viaszműködtetésű szabályozó elem nagyságrenddel nagyobb komfortot és biztonságot tudott nyújtani.
Világviszonylatban is egyedülállónak mondható az 1979-ben bevezetett új patronunk, aminek köszönhetően, azóta minden egyes egykaros csaptelepünket ezzel szereljük. Az egységesítésnek köszönhetően, legyen akár mosdó-, kád-, bidet-, mosogató-, vagy falba épített zuhanycsaptelepről szó, a "lelke" mindegyiknek ugyanaz: a "HANSAECO" egységes vezérlőpatron. Gyakorlatilag a HANSA termékek teljes választéka egyetlen egy alkatrésszel javítható. Persze csak akkor, ha erre szükség van, mivel az idő minket igazolt, és manapság már nyugodtan beszélhetünk az akár 20 évet is elérő élettartamról. A sikertörténetnek persze messze nincs még vége, mert az időközben vízmennyiség-korlátozóval és forrázásgátlóval is ellátott patron 1997-ben forradalmian megújult. Az egykaros csaptelepek a komfortos szerelvényeken túlmenően egyben költségkímélő berendezésekké is váltak, mivel a kétfokozatú működést biztosító vízfékkel akár 50%-os költségmegtakarítást is el lehet érni.
Kiemelten fontos területnek tekintjük a falsík alatti szerelvényezést. A HANSAVARIO beépítőtest megbízhatóságát és egyszerű beépíthetőségét mi sem jellemezheti jobban, mint, hogy megjelenése óta több mint egymillió darab került világszerte az otthonokba. Manapság a fürdőszobai csaptelepek kiválasztásánál az egyik legfontosabb szempont a tetszetősség és a komplett választék. Ennek érdekében 3 olyan sorozatunk is van - HANSADESIGNO, HANSASTAR, HANSARONDA -, amelyekhez, stílusában is igazodó, fürdőszobai kiegészítők is tartoznak. Ezek közül legsikeresebb a HANSASTAR család, mely 2002-ben az "Év csaptelepe" címet nyerte el Németországban.
Természetesen igazodnunk kell a hazai piac követelményeihez és elvárásaihoz is, így nemrégiben megjelentünk egy új egykaros csaptelep családdal, amelyik árában mindenki számára elérhető, formájában tetszetős és természetesen magán hordozza a HANSA legfontosabb ismérvét a minőséget; neve: HANSAPOLO.
|